Poirot ismét nyomoz!

A könyvek olvasása és egy-egy sorozat bizony nagyon jó kikapcsolódási lehetőséget jelent mindenki számára. Tudják ezt az írók és a filmrendezők is, és bizony rengeteg témát dolgoznak fel azért, hogy mindenki kellemesen kikapcsolódhasson a szabad idejében. Várnak a családi sorozatok, az orvosok és mentők életét vetítő sorozatok, a történelmi eseményeket feldolgozó sorozatok, a sci-fik és persze a krimik is. Egyik ilyen ismert krimi sorozat Agatha Christie regénye alapján készült Poirot.

Igen a Poirot…

Az alacsony, tömzsi, rendkívül elegáns és egyedi bajusszal rendelkező belga magándetektív, aki mindig a kezében tart egy sétapálcát is. Persze nincs olyan bűncselekmény, amelynek az elkövetőjét meg nem találná. Rengeteg bűnügyet oldott meg, számos legendás történet is kapcsolódik a nevéhez. Egyik ilyen a Gyilkosság az Orient expresszen című esete, amelyet a közeljövőben a mozikban is láthatsz.

Poirot a mozikban!

index_6.jpg

Igen! A premier november 10-én lesz. Agatha Christie klasszikus regényének második feldolgozása ez, ami komoly kihívást jelentett a rendezőnek és persze a szereplőknek is. Az első film ugyanis óriási siker volt. A világhírű elismertséget a fantasztikus rendezőnek Sidney Lumet-nak és a sztároknak köszönheti. A regény első feldolgozásában olyan sztárok szerepeltek, mint Anthony Perkins, Sean Connery, vagy Ingrid Bergmann. Így igazán komoly vállalkozás volt ennek a filmnek a megrendezése. Hogyan lehet egy ilyen filmet felülmúlni, esetleg valami újat megmutatni a történetből? Lehet-e egyáltalán? A válasz az, hogy igen, biztosan, hiszen a rendező Kenneth Brannagh, aki saját magára osztotta Poirot szerepét is több alkalommal bebizonyította, hogy ki tudja fejezni egyediségét olyan klasszikus szépirodalmi művekben is, mint a Hamlet, vagy az V. Henrik. Persze a Gyilkosság az Orient expresszen mostani feldolgozásában is fantasztikus színészek alakítják a főszerepet. Johny Depp, Michelle Pfeiferre, vagy éppen Penelope Cruise.